Tisztelettel kérnék segítséget. Jómagam és munkatársaim kettő hónapja dolgozunk egy cég varrodájában. A próbaidő kettő hét múlva jár le. Fizetést nem kapunk, sokat dolgozunk túlórában is. Senkitől semmiféle tájékoztatást nem kapunk, és olyan jeleket látunk ami alapján azt gondolom nem csak megalázásban, lekezelésben van részünk de ingyen is dolgozunk. Az esetleges szerződés felbontásra a munkaadó reagálása, hogy garantálja azzal nem mehetünk a munkaügyi központba. Mit tehetek-tehetünk?
Természetesen az Ön munkáltatója semmilyen esetben nem akadályozhatja, hogy Ön a Munkaügy Bírósághoz forduljon. Próbaidő alatt az idő alatt mind a munkáltató, mind a munkavállaló - a Munka Törvénykönyve szerinti általános szabályoktól eltérően - azonnali hatállyal, indokolás nélkül szüntetheti meg a munkaviszonyt (Mt.81.§(3)) A próbaidő ugyan függő helyzetet jelent, amelyből fakadó bizonytalanság elsősorban a munkavállaló számára hátrányos, de csak a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg meghatározott feltételekkel köthető ki. A munkaszerződés arra kötelezi a munkáltatót, hogy a felmondást követően a munkavállaló munkabérét, valamint a munkaviszony megszűnésére vonatkozó igazolást kiadja, amennyiben ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a munkavállaló a Munkaügyi Bírósághoz fordulhat. További segítségnyújtáshoz szükségünk lenne a munkaszerződése tartalmának megismerésére, amennyiben ezt igényli, kérem, elektronikus formában küldje meg számunkra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre és olvassa el ingyenes tanulmányainkat!
Tanulmányunk megvédi Önt a leggyakoribb hibáktól és felkészíti egy esetleges felmondásra.
Kattintson ide!
+ A 15 leggyakrabban előforduló kérdés TGYÁS és GYED témakörben
Tanulmányunk segít Önnek eligazodni a GYES mellett történő, vagy a GYES-t követő "visszamegyek dolgozni" zűrzavarában.
Kattintson ide!
Határozatlan idejű szerződésem vagy egy civil szervezetnél. Két hónapja nem érkezik meg a bérem és a tavalyi az ez évi szabadságom összesen 46 nap. 2008. áprilisa óta dolgozom a cégnél kötetlen munkaidőben.
A munkabér kifizetésére az alábbi szabályok vonatkoznak:
Egy lakásszövetkezet könyvelőjeként dolgozom. 58 éves vagyok, több mint 2 év múlva mehetek nyugdíjba. Az elmúlt évben a munkahelyi légkör elmérgesedett.
Amennyiben Ön táppénzen van, akkor, álláspontom szerint, a munkáltatónak nincs joga, sem zaklatni, sem rendes felmondással felmondani Önnek, mert felmondási védelem alatt áll. [ tovább ]
Közalkalmazottként dolgozom egy iskolában - tanárként, melyből tanulói létszámcsökkenés miatti leépítés okán elküldenek.
A közalkalmazott felmentésére vonatkozó szabályok:Tovább az Online tanácsadás oldalra.